szn

Lilypie Kids Birthday tickers

2009. március 30., hétfő

187. Balhé, nátha, napsütés és felállás

A mai nap elég szörnyen kezdődött, igazából már éjjel. Rengetegszer keltünk, fogalmam sincs, miért, de még álmában is sírdogált Pöttömke. Ez a sehogysemjó állapot délelőtt is folytatódott, sőt, romlott. Se játék, se előre kötve, se hátra kötve, se evés, se ivás nem tetszett. Ez így engem is eléggé leterhelt, mindennel próbálkoztam, hiába. Ráadásul gyanús orrfolyást is észrevettem, de akkor még a sok sírás miatt nem tudtam biztosan, hogy nátháról van-e szó.
Aztán csak elérkeztünk az alvásig, ami ugyan szintén zaklatott volt, de használt. Az ébredés után visszatért Huncutka arcára a mosoly, kicsattogott az előszobába is, tesztelte a dobhártyám tűrőképességét a sikításaival. Sajnos kiderült, tényleg újra náthás a gyerkőc, pedig ez nem ér.
A napocska végre nem hagyta magát, mi sem, Botiékkal közösen útra keltünk sétának álcázott bevásárló- és kajatúrára. Nekem nagyon melegem volt, de magammal kapcsolatban sem merek kockáztatni, nem hiányzik a betegség. Az új mei tai remekül bevált hosszútávon is, a gyerekek tényleg szeretik a perecet, és Boti már nem ijed meg Dorka önkifejező hangerejétől.
És a nap végi korona: Tökmag, amíg mellette ültünk a földön, ránk támaszkodva feltérdelt, majd felállt háromszor!

Nincsenek megjegyzések: