szn

Lilypie Kids Birthday tickers

2009. június 8., hétfő

239. Hétvége a Börzsönyben

Már nagyon ránk fért (volna) egy kis kikapcsolódás, ezért elmentünk egy hétvégére a hegyekbe, egy nagyon szép szállodába. De sajnos már a szombat reggel is elég rosszul indult, Dorka rettentően nyűgös azóta is. Ha valami nem tetszik, azonnal visít, nyávog, rugdalózik, ami mindenkit teljesen lefáraszt. Emiatt aztán viszonylag későn tudtunk csak elindulni, de legalább aludt egy órácskát odafelé a kocsiban.
A Börzsönybe utaztunk, felfelé, a Duna-kanyar mentén. Már az oda út is gyönyörű volt, a Duna egészen másképp néz ki, mint Budapesten, sokkal természetesebb. De sajnos, dél körül már vége lett a jó időnek, szakadó esőben érkeztünk Nagyirtáspusztára.

Mentünk hát ebédelni, etetőszéket kaptunk, persze a direkt előző este Dorkának megfőzött krumplifőzelék nem kellett. Amíg vártunk a saját ebédünkre, fasírttal húztuk ki az időt. Aztán szerencsére az én adag csirkemellemből és krumplimból megebédelt a kis huncut. Mert úgy viselkedett az ebédlőben, mint egy művésznő. Még véletlenül sem szeppent meg a sok idegen arctól, sőt, ő kezdeményezett kapcsolatot mindenkivel. Mosolygott, integetett, büszkén mutogatta, éppen mit eszik.
Ebéd után elfoglaltuk a szobánkat, kicsit pihentünk, majd lementünk a wellness-részlegre.

Sajnos a víz nem volt elég meleg ennek a kicsi babának, és eléggé meg is ijedt a nagy medencében, teljesen hozzám simult, még az arcát sem tudtam megnézni. Nagyon úgy tűnt, hogy álmos, ezért és a hideg, vizes pelus miatt felmentünk a szobába. Apa addig szaunázott, úszkált.
De Dorka nem aludt el, még véletlenül sem. Amikor elállt az eső, elmentünk sétálni, megtaláltuk a kisvasutat, és hamar rájöttünk, ezen a hétvégén idő hiányában ez a program kimarad.


Vacsorakor én egyáltalán nem voltam éhes, úgyhogy direkt olyan ételt rendeltem, amit ő ehet meg. Ízlett is neki a gyümölcsszószos, grillezett csirkemell burgonyafánkkal.
Jött az este, de Dorka még mindig nem aludt, a hiszti csak egyre nagyobb lett. Először adtam neki Osanitot, hátha használ, de nem. Aztán Nurofent, amitől sokkal jobb kedve lett, de így is játszott este 11-ig. Akkor betettem végre a kiságyba, és alhattunk reggel 7-ig.
Akkor viszont, mintha ugyanott folytatta volna, még felöltözni sem hagyott, pedig gyorsan el akartam hagyni az épületet, hogy ne verjük fel az egész házat. Végül apástul mentünk újra egy sétára.

Aztán irány a bőséges reggeli, majd kicsit játszottunk kint a fűben a szikrázó napsütésben. Valószínűleg a friss levegő miatt huncutka hamar elaludt Apa ölében.





Pont időben ébredt fel, indulnunk kellett hazafelé, de útközben megálltunk Verőcén. Gyönyörű volt, pedig alig láttunk belőle valamicskét.


Vácnál már újra szakadt az eső, de legalább kicsike aludt még egy nagyot a kocsiban.

Nincsenek megjegyzések: