szn

Lilypie Kids Birthday tickers

2010. március 28., vasárnap

371. Állatkertben

Végre jobb lett az idő, belevágtunk az állatkertbe. Gondolkoztunk a babakocsin, de úgy döntöttünk, abból úgysem látna semmit Dóri. Marad a kendő, mert az kényelmesebb hosszú távon, viszont csak rám jó.
Negyedórát vártunk a pénztárnál, aztán beszabadultunk. Fel sem tudom sorolni, mennyi mindent láttunk. Dóri kedvencei a majmok, elefántok, fókák, zsiráfok és tevék voltak. Életemben először láthattam gorilla kölyköt, 3 hónapos sincs még. Mikor Dóri észrevette, azt mondta rá, hogy 'baba' :)
Megdöbbentem az ezüsthátú vezérhím nagyságán.
A zsiráfokat etették páran, Dóri pedig rögtön eltanulta, nyújtotta a kis tenyerét, hogy hozzá is hajoljanak le a foltos óriások. Nagyon aranyos volt.
A tevék mohóbbak voltak, jóval közlebb hajoltak hozzánk, Dóri akkor kicsit megijedt, ebből tudtam, egyenlőre jobb a távolság.
A fókáktól is teljesen elkábult, direkt ott úsztak el mellettünk egymás után sokszor. Ők is barátságosak voltak.


Az elefánt pedig épp kis bemutatót tartott nekünk, nekem pedig el kellett magyaráznom, hogy az ormány az nem kéz :)


Lehet hallani a végefelé, ahogy mondja, hogy fánn=elefánt és hamm=eszik.
Próbáltuk letenni Dórit, hadd sétáljon ő is, de mindenre fel akart mászni, kerítésekre, üvegfalra, csupa izgalmas helyre. Úgyhogy visszakerült a hátamra. Nem volt egyszerű, de a kendő ötösre vizsgázott.

Nincsenek megjegyzések: