szn

Lilypie Kids Birthday tickers

2010. május 27., csütörtök

385. A nagy parti

Tavaly csak vendégségben voltunk szülinapon, de idén már én is szerettem volna tartani Dórinak egy babazsúrt. Jó sok kis barátja lett, akiket elméletben nagyon szeret, gyakorlatban sajnos gyakran nekik megy, de ez más téma.
Nagy dilemma volt, hogy is legyen, mert annyira azért nem nagy a lakás, meg aztán sok embernek sok enni- és innivalót is intézni kell. De Apa azt mondta, segít, úgyhogy belevágtunk.
Küdtünk szép meghívót a pajtásoknak:

Aztán izgalommal vártuk, hogy el tudnak-e jönni, szerencsére mindenki igent mondott. A szülinap előtti napokban már mondogattam Dórinak, hogy el fognak jönni hozzá, soroltam a neveket, úgyhogy már ő is nagyon várta, hogy miről is beszélek.
Bevásároltunk, szereztünk mindenféle díszítést. Előző nap jó sokat pakoltunk, takarítottunk, aztán délután elkezdtem a sütigyártást. Sütöttünk 2 gyümölcstortát és egy tepsi meggyes piskótát. Dóri már akkor neki akart állni a tortának, nem volt egyszerű visszatartani tőle :)
Aztán mikor már elaludt, feldíszítettük a szobát, felfújtunk 10 lufit, tettünk fel szerpentineket, és egy boldog szülinapot feliratot is. Reggel felvettük videóra, Dóri mennyire lepődik meg, nagyon odavolt a lufikért :)
Apa elszaladt még friss sós sütiért, közben pedig megindult a gyerekáradat, érkeztek sorban a vendégek. Végül 8 gyerek és 7 felnőtt gyűlt össze!
Ettek-ittak, veszekedtek, ölelkeztek, mint bármelyik hétköznapon :)
Sokat nem tudtam beszélgetni az anyukákkal, térdig gázoltunk a játékokban, de a gyerekek nagyon élvezték.








Amikor már délhez közelítettünk, behoztuk Dóri kisasztalát és székét, majd behoztam a tortát. Volt rajta barack, meggy, 2 gyertya, marcipánmaci és -elefánt. Annyira édesek voltak a gyerekek, körülvették Dórit és az asztalt, torta,torta -kiabálták. Elénekeltük a boldog szülinapot (happy birthday-t magyarul), aztán közösen elfújták a gyertyát. Pillanatok alatt darabokra szedték volna a teljes tortát, de miután már leették az összes meggyet, elraboltam tőlük, és felvágtam. Volt nagy rikácsolás, amiért hozzá mertem nyúlni :)






Végül hirtelen egyszerre lett vége az összes gyereknek, fárasztó volt azért nekik ez a nagy bulizás.
Volt nagy hangzavar, rumli, morzsa mindenhol, de sosem felejtjük el Dóri csodálkozó, csillogó szemeit, és ez minden fáradtságot megér :)

Nincsenek megjegyzések: