szn

Lilypie Kids Birthday tickers

2010. augusztus 24., kedd

404. Bölcsiben

Ma csak beugrottunk, mert szólnom kellett, hogy amióta megszerelték a kaputelefonokat lent, azóta se az, se a csengőnk nem működik. És maradhattunk nagyjából 1 órát.
Rögtön mondták Dórira, hogy milyen nagy, a 3 éves kislányok voltak egy kicsivel nagyobbak nála. És hogy milyen szépen, tisztán beszél, pedig még alig hallották. Elsőre ugye még csendes üzemmódban működik.
Dóri teljesen jól érezte magát. Mindent kipróbált az udvaron, bement a házikóba, a vonatba, motorozott, kocsit tolt, mászókázott, bent a szobában talált babákat, a kis mosdónál kezet mosott, a babának is, mert homokos lett.
Megkínálták gyümölcslével, a többiek kint leültek a repülőre, ő bezzeg saját magának akart tölteni a minimum 1 literes teli kancsóból. De aztán ő is odasétált a többiekhez, együtt ittak. Ez annyira aranyos volt :)


A gyerekekkel még nem barátkozott, annyira sok volt az újdonság, hogy egyenlőre a játékok mellett döntött. Én választottam neki a jelet, (mert ő nem jött velünk, neki dolga volt) kiskacsa lett. Szabad volt még a delfin, ezen is gondolkoztam, esernyő, torta, hamburger, a többi most nem rémlik.
Ma pedig jönnek délután a gondozónénik, Andrea nénihez fog tartozni Dóri, hozzá fog beszokni. Én már a szülői értekezleten kiszúrtam magamnak, tudtam, hogy ő a mi emberünk. Nagyon kedves, a hangja is megnyugtató. Nekem szimpatikus, itthon valószínűleg Dóri is közeledni fog majd hozzá.
Várom, hogy mindent tisztázzunk, és ő maga nyugtasson meg, minden rendben lesz.

Nincsenek megjegyzések: