201. A tegnap éjszaka...

Gondoltam, leírom ezeket a tapasztalatokat is, végül is, nem mindig fenékig tejföl az élet.
Tegnap napközben a sokszori kakin kívül semmi különleges dolog nem történt, legalábbis nekem nem tűnt fel. Este 1/2 7 körül megint elpilledt az ölemben, betettem a kiságyba, de 2 perc múlva sírva ébredt. Visszamentem érte, gondoltam, jobb is így, legalább tudunk vacsorázni, fürdeni, az éjszakai alvást megkezdeni. Ez meg is történt, felavattuk a Mátétól kapott fürdető-béka-bábot :)

Utána szopi, alvás, még én is elbóbiskoltam. Betettem Dorkát a kiságyba, ahogy ilyenkor mindig szoktam. De ismét 2 percen belül hangosan sírva ébredt. Megint bementem hozzá, de láttam, hogy teljesen felébredt, esélyem sincs rögtön, újra elaltatni.
Ezért odavittem magunkhoz a nagyszobába, hadd játszon akkor, előbb-utóbb úgyis elfárad, és mehetünk újra aludni. Csakhogy nem egészen így történt, este 8-tól 11-ig játszott, illetve engem kínozott, egyik pillanatban felkéredzkedett, a következőben le akart menni vissza a földre. Adtam neki még egyszer vacsorát, hátha az emésztés ledönti. Ez sem segített. Aztán persze jött a sírás, már nekem is csak ahhoz lett volna kedvem. És végre elaludt újra az ölemben. Direkt tovább vártam, hogy biztosan jó mélyen aludjon már, mielőtt beviszem az ágyába.
Bevittem, betettem, kezdtem összeesni. És akkor harmadszor is következett a sírás. De nem ám akármilyen. Sírógörccsé fajult, nem nagyon kapott levegőt sem, teljesen hisztinek tűnt, de nem értem, miért. Nagyon gyorsan jutott el idáig a sírásban, oka nem lett volna hisztizni, mert sosem hagyjuk sírni, mindig szeretet veszi körül. De a fájdalom okozhat ilyet? Vagy esetleg az ijedtség? Nem tudom.

Végül együtt aludtunk, bármennyire szeretném is, hogy a saját ágyában aludjon estétől reggelig. És még így is zaklatott volt az éjszaka, illetve a hajnal. Nagyjából 20-szor keltünk fel, ő elkezdett sírni, és próbáltam nyugtatni. Délelőtt 10-kor keltünk fel, de én cseppet sem kipihenten. Ő bezzeg teljes erőbedobással fedezi fel továbbra is a világot, álldogál egész nap, mosolyog ránk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Azért örülnék neki, ha nem lenne túl sok ilyen szörnyű esténk.