szn

Lilypie Kids Birthday tickers

2010. június 20., vasárnap

390. 24 óra Dóri nélkül

Eddig max 3 órát voltunk külön egymástól, mert így hozta az élet. Most hétvégén viszont céges csapatépítőre kellett mennem. Pénteken kicsit előrébb toltuk az ebédet, így még én tudtam elaltatni délutánra. Aztán jöttek értem 1/2 1-kor, és legközelebb szombaton délben találkoztunk.
Nekem triplán is nehéz volt, egyrészt, mert Dóri borzasztóan hiányzott, másrészt aggódtam, hogy vajon kiakad-e, amiért estére sem érek haza, harmadrészt pedig mert dagasztottam a saras agyagot a Pilisben, és komfort nélküli házban kellett éjszakáznom nem kevés horkoló emberrel együtt.
Dóri részéről meg az történt, hogy remekül elvolt Apával és Mamával, néha megkérdezte, hol vagyok, este szépen elaludt Apával, reggel is őérte kiabált, nem anyaanya volt, ahogy mindig. Szombaton beszéltünk kicsit telefonon, és akkor sem sírt. Szóval túlaggódtam a dolgot, de inkább legyen így. Remélem, ez a hozzáállás majd a bölcsibe szoktatásnál is segít.

Nincsenek megjegyzések: